Egy különleges könyv Vis lakóiról - Senko Karuza: Szigetlakók

Vis szigetére kalauzolja el az olvasókat Senko Karuza: Szigetlakók című könyve, amely most először látott napvilágot magyar nyelven. A könyvben hatvanöt rövid történeten keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők az Adriai-tenger egyik legszebb szigetének mindennapjaival, az itt élő emberek minden örömével és bánatával. Senko Karuza, aki egyébként a dél-dalmáciai Splitben született, és most Vis szigetén él, arra törekedett, hogy történeteiben meg tudja őrizni, és tovább tudja adni az öregektől hallottakat és tanultakat, legyen szó akár a halászatról, a szőlőről, vagy az Adria időjárásáról.A könyv lehetőséget nyújt mindenkinek arra, hogy egy kicsit közelebbről ismerkedjen meg a sziget lakóival, ezek a történetek ugyanis róluk szólnak, az ő életükről, munkájukról, gondjaikról, életmódjukról, amely egy kívülálló számára kifejezetten érdekes részleteket tartogathat. Az író könyvében több ízben élesen bírálja a Nyugatot, az Európai Uniót, bár azt is hangsúlyozza, hogy ő személy szerint nem EU-ellenes, csak éppen a szigetlakók szemszögéből minden másképpen látszik, tekintve, hogy a szigetre beáramló tőke a szegény lakosságnak semmiféle lehetőséget nem kínál. Véleménye szerint pedig Vis vezetősége nem képes rá, hogy kontrollálja a bekerülő pénzeket, és a kisemberek így úgy érzik, hogy nem ők irányítják saját életüket. Vis-en rengeteg lehetőség lenne, ami az alternatív energiaforrásokat illeti, a nap, a szél mind-mind esélyt jelenthetne az itt lakóknak, hogy javítsanak életkörülményeiken, azonban erre nincs lehetőség, ugyanis az energiapiac állami monopólium. Emiatt minden itt élő ember a turizmusból próbál megélni, és már csak nagyon kevesen őrzik hagyományaikat, már csak az igazán idős emberektől lehet autentikus történeteket hallani a szigetről, és az itteniek életéről. Sokan már nem is laknak a szigeten, csak a nyári hónapokra, a turistaszezonra jönnek vissza, és annak végével ők is hajóra szállnak, és a szárazföldön próbálnak boldogulni. Ilyenkor a sziget, amelyen egyébként háromezren élnek, egy egészen másik arcát mutatja.

Senko Karuza mindezek ellenére, vagy éppen emiatt elhatározta, hogy ő megpróbál aszerint az életforma szerint élni, mint a régi szigetlakók, halászik, szőlőt művel, bort készít, tehát mezőgazdasággal is foglalkozik, amelyet a fiatalok egyre kevesebben követnek a szigeten. Emellett nyitott egy kis éttermet is, ahol hagyományos dalmát ételeket kínál a betérőknek, és alapított egy multimédiás mobil kutatóközpontot is, amely azt a célt szolgálja, hogy felállítsa a szigeti életforma megmentési stratégiáit. Látható tehát, hogy az író valóban szívén viseli a sziget sorsát és a hagyományőrzést, és arra törekszik, hogy megőrizhetővé váljon az idős emberek tudása. Kulturális programokat szervez a helyiek igényeinek felmérésével, és egy művészeti fesztivált is elindított a szigeten. Most megjelent Szigetlakók című könyvét többes szám első személyben írta meg, kifejezendő a közösségi érzést; a Libri Kiadó gondozásában megjelent kötetet Halmos Ádám fordította magyar nyelvre.