A szlovákiai Danube Wings több utat szervez az Adriára idén nyáron

vissza megosztás Fabook-on megosztás IWIW-en megosztás Twitter-en megosztás Google-on

A szlovák Danube Wings légitársaság bejelentette, hogy nyáron több járatot indít majd Horvátországba, és a tervek szerint rendszeresíteni fogják ezeket a járatokat. A légitársaság tavaly összesen 86.894 utast szolgált ki, ez 11,7%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi eredményeikhez képest.
Danube Wings - szlovák légitársaság

Danube Wings - szlovák légitársaság

A Danube Wings járatait, amelyekkel elsősorban a horvát Adriára lehet majd eljutni, a magyar utasoknak is érdemes számításba venni. A gépek Pozsonyból indulnak majd, és Ľudovít Tóth, a társaság sajtókapcsolati munkatársának elmondása szerint 2011. június 18-án szállnak majd fel először Pozsonyból, úti céljaik pedig a horvátországi Zadar és Split lesznek.

Tavaly tizenkét útvonalon jártak a Danube Wings gépei Szlovákia és az Adriai-tenger között, ezek népszerűségén felbuzdulva határoztak úgy, hogy idén is rendszeresen közlekedtetnek majd járatokat a turisták által igazán kedvelt helyszínekre. Emellett természetesen Olaszországba is indítanak majd gépeket, illetve nemzetközi charter járatokra is válthatnak jegyet az utasok a nyári időszakban.
Velencei Karnevál 2011 - Izgalmas programok a télbúcsúztatón
 

Most a legmelegebb: C

Ancona (ITA)

Most a leghűvösebb: C

Ancona (ITA)

Deviza árfolyamok:

EUR: 310 Ft|HRK: 41 Ft

Véletlen szállásajánló:

Hotel Park

Pula (CRO)

Hotel Park - Pula (CRO)

 

Legnézettebb települések: